Csokonai (Debrecen, 1773. nov. 17.-Debrecen, 1805. jan. 28.): költõ, író, mûfordító. Apai õsei üldözött református lelkészek Nyugat- és Felsõ-Magyarországon, atyja, Cs. József borbélysebész; erõs protenstáns és cívis öntudatú, naplója mûvelõdéstörténeti emlék. Csokonai özvegyen maradt anyja, a mûvelt Diószegi Sára két fiát nehezen taníttatta a kollégiumban. Háló Kovács József fedezte fel Csokonait, mint csodagyereket. Csokonai a II. József halálát követõ légkörben írta elsõ közéleti verseit (Magyar! Hajnal hasad, Egy magyar gavallér, A Pártütõ), társadalombíráló allegóriáit (Az istenek osztozása, Békaegérharc), szépprózai kísérleteit (Állatdialógusok: A bagoly és a kócsag, A pillangó és a méh). 1792-ben Kazinczy biztatta; mint "második Horváth Ádám"-ot üdvözölte. A "magyaros iskola", Dugonics András népiessége hatott rá, de már vonzotta a felvilágosodás: Rousseau, Voltaire, Gessner, Pope példái. Nagy Sámuellel és Nagy Gáborral kollégiumi munkaközösséget alakított a felvilágosodás közvetítésére. Csokonai az olasz költõket kezdte fordítani, köztük Metastasiót. 1793-ban a pesti színjátszóknak felajánlotta színmûveit, többek között A méla Tempefõit is, amely keserû torzképet rajzol a hazai költõsorsról, a vezetõ rétegek közönyérõl, a független írói pálya kilátástalanságáról. Elsõsorban Kazinczy ösztönözte: tõle értesülhetett a magyar jakobinus mozgalom terveirõl is. 1793-ban Mozart "szabadkõmûves" operáját (Zauberjlöte) Boszorkánysíp címmel kezdte fordítani. Ekkor láttak napvilágot a Magyar Múzsában (névtelenül) elsõ versközlései. Készült gessneri ihletésû arkadikus pásztorregénye A csókok, valamint A szeretet címmel lírai szerelembölcselete. Valószínû, hogy ott volt Martinovicsék kivégzésén, a Vérmezõn. Verseskötetét nem sikerült kiadatnia. Baráti biztatásra a sárospataki fõiskolán lett joghallgató, bár viszolygott a feudális magyar jogtól (Búcsú a magyar múzsáktól). Hamarosan elment Patakról; a jakobinus Puky Istvánnal továbbra is kapcsolatban maradt. Puky õrizte meg Csokonai radikális mûveit (így az Oh szegény országunk... c. rebellis versét). 1796-ban Pozsonyba ment az országgyûlésre, remélve, hogy verseinek kiadásához pártfogót talál, de csak a Diétai Magyar Múzsában tudta kiadni egy részüket. Lapalapítási tervvel indult Komáromba; ez meghiúsult.
1797. márciusában megismerkedett Vajda Juliannával, Lillával, egy gazdag komáromi kereskedõ leányával. A boldognak induló szerelem keserû fordulatából (Csokonai nem jutott álláshoz a keszthelyi Georgiconban, a leányt férjhez adták egy módos kereskedõhöz) született meg Lilla címû, Érzékeny dalok 111. könyvben alcímû szerelmi ciklusa. A szentimentális "poétai román" több nagy versét (A Reményhez, Siralom, A Pillangóhoz stb.) még a "komáromi esméretség elõtt" írta. Egyikük Földi Jánosné Weszprémi Juliannának szólt (Egy rózsabimbóhoz). A Vajda Juliannával történt szakítás után Sárossyné Ilosvay Krisztinához is írt hasonlót (A bátortalan szerelmes, Az éj és a csillagok). Weszprémi Juliannával feltételezett szerelmi regénye nem bizonyult hitelesnek; Csokonai Rozáliája csak fantázianév. A korszak legszebb, legszemélyesebb versei (Esdeklés, Köszöntõ, Újévi ajándék) bele sem kerültek a Lillaciklusba. Komáromi csalódása után Csokonai Somogyban idõzött baráti házaknál, különösen Sárközy Istvánnál Nagybajomban. Fájdalmából születtek preromantikus líránk kiemelkedõ remekei: A tihanyi ekhóhoz, A magánossághoz. Ekkor fordult érdeklõdése, népies versei s a Tempefõi betétje (Szuszmir meséje) után, ismét a néphagyomány felé, a magyar irodalmi népiesség néhány úttörõ mintadarabját alkotva meg (Parasztdal, Szerelemdal a csikóbõrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor).
1798-99 telén írta Dorottya c. vígeposzát, a korabeli vidéki élet körképét. Ez felülmúlja mintáit, így A. Pope The Rape of the Lockját, amelyet franciából prózában fordított le. 1799. májusában a csurgói református gimnázium segédtanára lett. Felvilágosult pedagógiájáért rajongó tanítványaival két színjátékát is elõadatta; az idegenutánzást bíráló Culturát (feltehet õleg Patvarszki c. [1793] vígjátéka anyagából) s Az özvegy Karnyóné c., politikai célzatosságtól sem mentes szerelmi bohózatát, vissza-visszatérõ tárgyáról, az öregedõ asszony szerelmérõl. Kuruzsban fájó öniróniával ábrázolja dunántúli kiszolgáltatottságát, névnapi s egyéb alkalmi versfaragásait. Festetics György pártfogásában bízva, Vergilius Georgicájának magyaros ütemû, rímes fordításába kezdett. Tanulmányai, elõszavai (a Dorottyához, A Tavaszhoz) szellemességükkel, ismeretanyagukkal a mûfaj legkiválóbb teljesítményei. Az epopoeáról közönségesen c. tanulmánya már "Árpád vagy a magyarok megtelepedése" címmel tervezett honfoglalási eposzának elõtanulmánya; ez a 90-es évek közepétõl foglalkoztatta, s élete fõ mûvének szánta, de csak 51 hexameteres soros a vázlat készült el.
1800. márciusában letelvén tanári megbízása, visszatért szülõvárosába; mûveinek kiadására elõfizetõket gyûjtött. 1801. júliusban találkozott Kazinczyval, majd Pestre ment vízmérnökséget tanulni. 1802. januárban Komáromban járt kinyomtatni tervezett életmûsorozatának elsõ kötetét, E. Ch. Kleist Frühlingjének (A Tavasz) fordítását. Júl. 11-én debreceni hajlékát tûzvész pusztította el. Felépítésén s az Árpád megírásán fáradozott; kiújuló tüdõbajával küzdött. Fazekas Mihállyal meghitt barátságot tartott: õ enyhítette keserûségét, hogy Kazinczy félreértette költészetét: csupán népies életképfestõt látott benne, természetes realizmusát póriasságnak bélyegezve (ezért marasztalta el még a Dorottyát is). Idõmértékes bölcselõ ódái (Dr. Földi sírhalma felett, Az ember, a poézis elsõ tárgya, A szélhez, A hadi oskoláról) kiemelkedõ gondolati költemények.
1804. ápr. 8-án Nagyváradra hívták, Rhédey Lajosné Kácsándy Terézt búcsúztató versek írására kérték. Ápr. 15-én a váradi templomban maga adta elõ A lélek halhatatlansága c. nagy bölcselõ versét. 1805-ben három verseskötete is nyomdában volt Nagyváradon (Lilla, Ódák, Alkalmatosságra írt versek). A Rhédeyné temetésén szerzett tüdõgyulladásban halt meg. A tilalom ellenére a kollégium diáksága kivonult temetésére (ott volt Kazinczy is) a Hatvan utcai temetõbe.